OH HÖLGYEM.

OH HÖLGYEM. – Tompa Mihály

                    I.

Ha lelkem, mint a tenger háborog,
– Járván gyakorta zúzó szélveszek, –
A mélybe hajtom le hullámait,
Hogy ott elrejtve örvényezzenek.

Oh hölgyem! lelked lelkem viharát
Megérzi, – s but, zajt híven átveszen…
S borús könycsepp hullámozik szemed –
E nyájasan kéklő tengerszemen!

                    II.

El-elborul lelkem, miként az ég,
S ha önterhét nem birja bánatom:
Szememre forró könyekben szakad…
Könnyít a zárpor a borúlaton!

Oh hölgyem! életem szép napja te!
Mosolygásod szelíd sugáritul
A bánat is ragyog, – s könyűiben
Remény s enyhűlet szivárványa gyul.

                    III.

Ha lelkem a sötét jövőbe néz:
Kiköltözik belőle hit, remény,
És pusztán áll, mint egy elhagyatott
Kápolna a vadonnak közepén.

Oh hölgyem! csüggedt lelkem boldogabb
Idők reményivel karoljad át, –
Mikép a repkény zölden folyja be
Az ó kápolna ingatag falát!