NOVEMBERBEN.

NOVEMBERBEN. – Tompa Mihály

Horváth Lajos képviselőnek, barátomnak.

A polgár-ünnep víg zaját benn,
Beteg-szobámból hallgatom;
Zászlók lebegnek, hangos éljen
S heves dal zeng az ajkakon.
Mily lelkes nép! a cél nemes, nagy,
A honfi-érzés hű, meleg…
Oh nemzetem! bízom tebenned,
Bizom, de mégis – féltelek!

Birod – megáldva dús erővel –
A férfiasság zálogát;
A nyujtott vas-kesztyüs maroktól
Kezed még vissza nem vonád.
Edzett, erős vagy, – ah, de jó is,
Hamar-bizalmas, gyermeteg…
Nem a kemény szorítás-, a lágy
Simogatástól féltelek!

Harc szült s nevelt; – támadt belőled
Sok, sok, ki volt hír- s tettre hős;
A szablya s tőr előtted annyi
Viaskodásból ismerős.
Osztál vágást, értek döfések,
Melyek sokáig vérzenek…
Hagyján a sebző fegyver: – a seb-
Gyógyító írtól féltelek!

Szörnyű az ég, midőn haragszik
S a magasságból mennydörög,
Tölgy, szikla reng, – a gyenge szívű
Fejét meghajtva könyörög…
Az égnek, nem zord fellegétől,
Melyben villámi rejlenek:
Hanem mosolygó fénye- s színes
Szivárványától féltelek!

A tenger mély s nagy, – messze a part,
Hullám, hullámra kél, dagad…
Nincs szűnet a kemény  viharban,
Nyugvásra nincs egy pillanat…
De leng a bárka s van remény, hogy
Szünnek, fordulnak a szelek;
Hajód, hol könnyen megfeneklik:
A rév sekélyin féltelek!

De nem! Te hű maradsz magadhoz
Kisértésben, bajban szilárd!
Igy léssz felmentve, állja vagy essél,
Ha a jövő itélt, birált.
Légy, légy erős, munkálva, s hitben,
Se vakmerő, se csüggeteg…
Hadd érjen a boldog csalódás.
Hogy ok nélkül féltettelek!