Hirdetés

EGER HATÁRÁBAN.

2 perc olvasás

EGER HATÁRÁBAN. – Tompa Mihály

Az őszi nap mosolyg derűlten,
Erdő, patak, szirt, völgy kerűltem,
  S magas hegyek fejem felett!
Oh, e magas hegyeknek ormán,
Sokáig gyász felleg borongván:
  Tájra s szívre árnyat vetett.

A földet gyakran verte zápor,
Aszályban nyilt meg keble másszor,
  Feltörve… megtiporva lőn…
S mindazt, mi rá csigázva szállott:
Jég-záport, izzó napvilágot
  A föld némán magába vőn.

Mint a nemes kebel csak épűl
Kemény csapás-, nagy szenvedéstűl,
  S magasb érzelmeket terem:
Dússá lett a föld megsanyartan,
S a drága must édes patakban
  Csordult alá a bérceken.

Tisztúlni kezdett a hegy orma,
Sürű ködét megostromolta
  A nap, fénylő sugárival,
S mig tépte a kéz a gerézdet:
Vidult a szív is, – nyugtot érzett…
  – Megzendült a szüreti dal.

S ha köny, ha vér szinében ömlő:
Nem láta rég ily bort a tömlő!
  Mily pezsgés, mily erő, mi fény!
Méz a szájnak, tűz-láng a szívnek,
– Az édes csöppek felhevítnek –
  Itala kéj, bánat, remény.

Most, oh jövő, ki éveket szűlsz!
S titok, hogy rólad, majd ha eltűnsz,
  Örömmel, búval szól-e szánk?
Deríts e múló év borához
S az ivandó nagy áldomáshoz
  Méltó, dicső napot reánk!

Akkor zeng, zúg majd hangosabban
A viszhang, melyet a magasban
  Tető tetőhöz csapdosa!
S mely szívet, ormot gyásszal föd bé:
A zord időt nem látja többé
  A hős Dobónak városa!


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!