ARATÁS UTÁN.

2 perc olvasás

ARATÁS UTÁN. – Tompa Mihály

Sokat vártunk ettől az évtől,
Az időjósoknak hivén.
Mondták tavaly, hogy aki éri,
Dús aratást ér az idén.

Hirdetés

Midőn a hó elment tavasszal,
A szántóföld reményt adott,
Hogy a mult évben nem hiában
Szórtuk belé a jó magot.

Sarlót, kaszát előkerestünk,
Hogy a sürű kalászfejek
Élesre fent csengő vasától
Előttünk rendre dűljenek.

A csépet is mind sorra néztük,
S amelyiknek hibája volt,
Reá kötöztük jó erősen
A gyengén álló hadarót,

Hogy amidőn a tág szérűre
Kerül be majdan a kepe,
Szemét az érett búza-főnek
Vigan kiverhessük vele,

Melyet alkalmas szélben aztán
Felhányjon a szórólapát,
Kitisztítván a garmadából
Minden polyvát, gazt és lazát.

Ilyen készűlet és reménnyel
Vártuk a gazdag aratást,
De rosz időt járt, és vetésünk
Fonnyadt, veszett szemlátomást.

De száz mérges fű sarjadzott föl,
Gaz, dudva a vetés között,
Indáival a vad folyondár
Mindent befolyt, benyűgözött.

Ködös volt a menny és borongós,
Nem szűlt ujító harmatot,
Sem a földet termékenyítő
Mennydörgésben nem csattogott.

Utána a szük aratásnak
Szivünk ha bátor nyugtalan,
Mégis sokat várunk ez évtől,
Mert a szüret még hátra van.

Megjönnek majd a gazdag ősznek
Derült mosolygó napjai,
Midőn érett gyümölcs alatt fog
A fáknak ága hajlani.

Midőn a víg szüret zajától
A völgy, halom csakúgy kacag,
Száz röppentyű szikrázva röpked,
S megdördülnek a mozsarak.

Sajtóba jő a sárga furmint
S az érett fekete gohér,
Gerézdiből szürünk vörös bort,
Olyan vöröset, mint a vér.

S midőn ez év majd lehanyatlik
S borunk magát kiforrja már,
Vigan leszünk, nagy áldomásra
Csendül kezünkben a pohár!