A VITÉZ.

2 perc olvasás

A VITÉZ. – Tompa Mihály

,Ki vagy, ki oly sebten s későn
Kopogtatsz a vár kapuján?
Szökevény-e, kalandor-e,
Avagy hirnök talán?’

Hirdetés

»Egyik sem a három közül,
De jó barát! – nyisd a kaput!«
A felvonó hid átzuhan,
S a jött a várba jut.

»Időm rövid, szavam kevés,
– Imigy szól a várúr előtt, –
Ellenség tört ránk, hada sok…
Hogy szinte reng a föld!«

»Látsz engemet, tudd sorsomat;
Van két árvám, kis gyermekem!
Rég keresünk nőt és anyát,
Add lányodat nekem!«

,Becsüllek érte, aki vagy…
Hogy nyiltan szólsz, – s hogy ezt mered!
De hirneved hallasd velem,
S mutasd fel címered!’

És megfordul a jövevény,
A nyilt homlok most árnyat ölt…
Menvén ennyit mond: »Jő a had,
Hogy szinte reng a föld!«

»Ki vagy, ki oly sebten kopogsz
Beteg harcosnak ablakán?
Az ellenhad vitézei
Éledtek fel talán?«

,Alusznak ők, – láss engemet!
Ki hős valál a vérnapon:
Nevedről fenn beszél a hír,
S három nagy testhalom.’

,Ősváramban, nemes vitéz!
Megkérted én leányomat,
Im, itt a hű nő és anya…
Szivét, kezét fogadd!’

»Mily kéz, mily sziv! – de általok
Szép álmam már be nem telik…
Itt… szúr a bentört nyilszigony…
Végem lesz reggelig…!«

,Örök fény a bajnok nevén!
De nincs-e két kis magzatod?
Még jobban kell a hű anya:
Ha őket elhagyod!’

»Melynek harcán, port és mezőt
Omló vérem megáztata; – –
S mely általam megmentve lőn:
Anyjok lesz a – haza!«