Nemzedékek
Nemzedékek – Szabó Lőrinc
Harmadszor látom, hogy szárad a Szép,
s mily üde, ami a nyomába lép,
ami eléje: virágaival
habzik-csordúl az örök-fiatal
élet: harmadszor látom a cserét,
a változást, amit tizenöt év
mindig meghoz, s szerepeiteken
úgy végrehajt a szörnyű szerelem:
harmadszor látom öregedni szép
arcotokat (s velük a magamét),
barátnőim, nemzedék-társaim,
intő gyönyöreim és gyászaim,
s csak magamat siratom bennetek,
magamat mentem, ha emlékeket,
ha közös időket emlegetek:
jön az új tavasz – én látom, ti nem! –
itt van, és szép, szép, rettenetesen;
s rettenetes, hogy milyen idegen.
Hirdetés