Hirdetés

Kigyúl a csillag

1 perc olvasás

Kigyúl a csillag – Szabó Lőrinc

Még mindig, édes, várj még, várj, maradj,
Emlékezet! Anyám te s én fiad,
egyek vagyunk mi és nem emberek:
mások vagyunk, oly személytelenek,
mintha maguk az évek, egykori
dolgok akarnák újrakezdeni
álmukat bennünk. Ahogy odakint
sokasodnak zenész barátaink
a növő nyárban, minden örömünk,
mely csak sorvadt, mióta tovatűnt,
úgy ébred, nő most: tegnap félhomály
födte még ezt is, azt is, s íme, már,
ma már egyre több perc és táj ragyog:
kigyúl a csillag, ha rágondolok,
ha te idézed – mint bűvös Jelen
áll körűl egész elmult életem,
s ezt te akartad így, te rendezed,
Múzsák anyja, anyám, Emlékezet!


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!