Hőscincér

Hőscincér – Szabó Lőrinc

A deszkává szeletelt, szomorú
fatörzsben fejsze, gőzfűrész, gyalu
mind elkerűlte: öreg évekig
nem tudtuk, a halottban mi lakik.
Ma aztán, reggel három tájt, mikor
oltottam, ijesztőt reccsent a polc…
Mi az? Szú? Egér? Kisértet?… Agyam
szorongott; s bátran, céltudatosan
őrölt a titok… Tán a túlvilág
fúr puskacsövet rám a falon át?
Kém? Betörő? Nem mertem gyújtani…
A láthatatlan rém a hajnali
órákra ki- (vagy be-) rágta magát;
s nyíl koccant ablakomnak. „Az anyád!” –
pattantam… Zsupsz! Tán szárnyas skorpiót
vertem le?… Nem: hőscincért! ragyogót!…
Lent ujjnyi lyuk s lisztpor… Szántam szegényt…
Öt évig készült. – Vége. – Minek élt?!