Hivatal

Hivatal – Szabó Lőrinc

A hivatalom elkeseritett,
s meggyűlöltem, bár nem személyileg,
a gazdáimat. A növő család
öröknek sejtette a rabigát,
s én borzongtam a kulik életén:
„Minden évből csak négy hét az enyém,
már csak négy, a szabadság négy hete!”
S: „Börtön a Föld; s annak is folyton e
kis zugában lapúljak?” Nyíltak a
határok, és trópusi árama
csapott meg a világnak. „El, el, el!”
Mentem volna, s maradtam: „Veszni kell
Budapest únt, megútált kövein?”
Könyvek s nők lettek a gyönyöreim,
hús-virágok, virággondolatok:
álom és vágy dzsungele villogott
bennük, a vágyott s vesztett messzeség…
S, éhes rabnak, semmi se volt elég!