Hirdetés

Föld

1 perc olvasás

Föld – Szabó Lőrinc

Távol körökben és szüntelenűl
úgy kanyarogtak életem körűl
a barázdái, mint egy rokoni
és óriás agy tekervényei,
nem emberiek – barnák-feketék:
azokkal gondolkozott. Benne még
a tett volt az íge, a tárgy a kép
és az anyag a szellem. Nagy, nehéz
szeme néha gúnyolt: azt hitte, hogy
cserbenhagytam. Eső és napsütés
etette, s vér és trágya. Dolgozott
s tünődött, mint én. Szép kisasszonyok,
nyírfák hajlongtak, édes álmai,
a tavaszában, s szálló képei,
rét, domb, vetés, tó, felhők és akác,
ezrével díszítették dús nyarát…
Most a Napból nézem… Föld? Sár csupán?
Én úgy látom, hogy csillag. A hazám!

Hirdetés

Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!