Balsors fia

Balsors fia – Szabó Lőrinc

A tanító urat, Szentpéteryt,
szerettem, mint balsors fiát, zsenit,
ki velem barátkozik. Ő, szegény,
jobban ismerte magát, és szerény
örömmel mutogatta tusait,
ecseteit és színes rajzait,
s bár legyintett, hogy „semmi!” s „másolat!”,
élvezte gyermeki hódolatomat,
s felvillanyozva nyúlt a savanyú
lőre után. – Áh, megöl a falu!
– tört ki aztán. – Mert, tudja, Lencike,
a nervus rerum, a dolgok idege
– megint töltött – az az én bajom… – és
két ujjával mutatta, hogy a pénz…
Szörnyű, gondoltam; s a parókián,
este, hogy túlvoltunk a vacsorán,
égig dícsértem nagy barátomat.
– Kár, hogy iszik – mondta bátyám, a pap.