…a nagy, kék réten…

…a nagy, kék réten… – Szabó Lőrinc

hisz máris az vagy, csupa suhogás
a föld s az ég, álomtánc, tűzvarázs,
s szemed lehúnyod, szél csókol megint,
egymásba szédűl a bent és a kint
és zeng a hang és zsongva ring a rét,
s ahogy szíved átveszi ütemét,
mintha egy gömb fénytág felületén
robbanna rólad, úgy hagy el az Én,
úgy rohan, úgy nő az egeken át,
és csak mikor már benne a világ,
csak amikor már ő a burka, csak
akkor látod meg újra magadat,
az eltűnt parányt, mikor kerete
vagy már mindennek s minden csak a te
belsőséged… egyszerre isteni
biztonságba hal földi tudatod,
s a nagy, kék réten kezdik mennyei
tücsökzenéjüket a csillagok.