Hirdetés

A Megszűnt Én

1 perc olvasás

A Megszűnt Én – Szabó Lőrinc

De ha nem látták, vagy ha szeretett,
aki látta a kényszereimet,
aki előtt nem szégyelltem magam,
az előtt sose titkoltam, hogyan
kábít, mennyire szétszed a világ:
mennyire szűkűl, szédül s hogy hal át
tudatom a tárgyakba, második
személyekbe, mily ősi-primitív
áram visz, sodor ma is, éppen úgy,
mint amikor még sárkány, szél, vasút
voltam, vagy, később, napfényes határ,
tücsökdal, csillag és szarvasbogár,
minden, ami megtetszett – az előtt
ma se titok, hányszor szétrepülök
a semmibe – merevűl a szemem,
szívem lassúl – és üres testemen
hogy zúg át oly istenek gyönyöre,
akiknek a Megszűnt Én a neve.


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!