A legédesebb

A legédesebb – Szabó Lőrinc

Ő volt a legszebb, a legédesebb.
„Irt már hozzám szerelmi verseket?”,
kérdezte; s éppen az erkélyen állt,
és haján szikrázott a holdvilág
(mint Júliának); és szólt a tücsök,
s a hegyen a nimfa üvöltözött,
s retteneteset dobbant a szivem
s azt mondtam, hogy: nem. S máskor: „Meztelen
vagyok, jaj, éppen a kádban ülök,”
súgta kagylóba (s hallottam, csörög
odaát a víz) és: „Úgye, pikáns?”
gúnyolódott, s nekem csak elegáns
szó jött a számra az igaz helyett.
Ő volt a legszebb, legidegenebb,
legijesztőbb. Ma is gyerek vagyok
előtte. Néha megsimogatott.
Meg is csókolt… Volt köztünk valami?
Tudta. Bár sose mondtam meg neki.