A kerítő csatái

A kerítő csatái – Szabó Lőrinc

Mindig újra kezdődött a csata.
„Félsz?” „Nem!” „Dehogynem: csak szégyelled a
gyengeségedet!” – Óh, a hiuság! –
Előbb őt vette cinkosúl a vágy,
a kisértés, vele bátoritott,
majd, beletörve, hogy gyáva vagyok,
a vallomással mintegy pajzsomat
szedte le rólam: „Légy hát, aki vagy,
s amit bátran nem, tedd, mint gyáva, tedd
nyugodtan, hisz nem tilt a szégyened!”…
Érted ezt, Lelkem? – Ma már érted! – És
emlékszel még, mennyi új szenvedés,
hány év, mily hosszú előkészület
vállaltatta csak gyönyöreidet,
a testünkéit? Pedig az is a
te szolgád volt: a Kerítő maga
szintén te voltál, te, legfőbb titok:
ami csak vagyok, általad vagyok!