Hirdetés

Zuhanók vigasztalása

2 perc olvasás

Zuhanók vigasztalása – Reményik Sándor

I. Sikoltás

Jaj, fenn, a fényes tiszta csúcson
A balkezű sors meglökött, –
Alattam a hegy röge porlik
S a mélybe hullva dübörög.
És hullok én is, – percek, évek
Porlanak lábaim alatt?
Már nem tudom, – talán az élet
Csak egy ily hulló pillanat.

A csúcs felé, a csúcs felé
Kitárom árva két karom, –
A mélybe le, a mélybe le
Ragad a baljós hatalom.
Csak mielőbb, csak mielőbb
Lennék már egészen alant,
S pihentetné a szikla-ágy
Mindörökre a nyugtalant.

2. Szózat a mélyből

Én vagyok itt, – nem a halál, –
Csak egy vadrózsa-ág,
Akármily gyönge vagyok is,
Megfogom a ruhád.
Kezed talán felvérezem,
Hegesztem a szíved,
Sziget vagyok vad sziklák közt
Szelíd tündér-sziget.
Én vagyok itt, – semmi vagyok,
Kis, névtelen öröm,
Mely örvények közt hirtelen,
Váratlan rádköszön.

Én vagyok itt, – semmi vagyok,
Kóbor, parányi fény,
De éjbezuhanók alatt
Mindíg virrasztok én.
Én vagyok itt, – semmi vagyok,
Egy illat, lehelet,
Keresztezem a rohanó rögöt
S a zúgó végzetet.
Én vagyok itt, – semmi vagyok,
Alaktalan alak,
De ha egy kicsit Te is akarod:
Megállítalak, és megtartalak.


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!