Jólész

Jólész – Reményik Sándor

Jólész -: felsőgömöri kis falu –
Bűbájosan most mért zeng a neved?
S mért jut eszembe éppen most és itt?
Jólész – a lelked oly messze virít,
Mint Negojtól a Gerlachfalvi csúcs;
Mint Szebentől a pelsőci hegyek –
Mint a Leány-kő: Anyám lány-kora.
Jólész – oly messze virít a neved.

De erdők, erdők vannak itt és – ott.
Erdők, erdők, szűzek, hallgatagok –
Erdők ölén itt vándorolgatok –
S érzem, Jólész, a neved illatát.
Erdőid ölén tűzte fel Anyám
Sírba-vitt menyasszonyi fátyolát –
S feltűzte tiszta kézzel, öntudatlan
Mindazt, mibe én belesodortattam:
Minden bűnömet s minden versemet.
Jó-lész?? kérdezte komolyan Anyám.
Bár felelhettem volna: Jó-leszek.

Erdők, mélyek, szűzek, hallgatagok:
Ó, erdők, erdők vannak ott és – itt.
Erdőt lélekzelt gyönge tüdejével
Anyám, s beszívta erdők titkait.
És erdő-mester volt a nagyapám.
Én nem vagyok az erdők Mestere –
Az erdők az én nagy Mestereim.
Úgy ülök a sziklák közt hallgatag:
A legnagyobb Iskola padjain.

Jólész, felsőgömöri kis falu:
Három kislány hajdani otthona,
Van-e most körülötted olyan béke,
Mint itt, hol léptem puhítja moha?
Van-e most körülötted olyan Béke
Jólész, amilyet én kívánok Néked?
Míg dübörög észak felé a föld,
S északi-fényként ezer-faluk égnek?!!