Gondolok valakit

Gondolok valakit – Reményik Sándor

Gondolok valakit,
Akivel összefügg az életem.
Lehet: nem ismerem,
Lehet, nem fogom ismerni soha.
Lehet, hogy egy más csillagon lakik.
És mégis összefügg az életünk
Rejtelmes, örök rendelés szerint.

Nekem kárhozni kell,
Romolnom napról-napra, –
Hogy napról-napra üdvözüljön ő

Nekem vétkezni kell,
S a vétkem súlya alatt roskadoznom, –
Hogy ő állhasson a szentség fokán.

Nekem szenvedni kell,
Őrlődnöm gyötrő nyughatatlanságban, –
Hogy Isten békéje vele legyen.

Nekem nehéz követ kell hordanom
A szívem helyén, – hogy könnyű legyen
Az ő szíve és szárnyas és szabad.

Nekem a tétlenségnek mocsarában
Kell vergődnöm, – hogy ő oltárt emeljen
A munkának s titáni templomot.

A föld nehéz és kesernyés szaga
Kell hogy körüllebegjen engemet, –
Ő csak úgy érzi rózsák illatát.

A mindenség roppant lépcsőzetén
Egy lépcsőfokot le kell szállanom, –
Hogy ő hághasson egy lépcsőfokot.

Mikor ő a világ-zenitre ér,
S én a nadiron szétmorzsolva fekszem:
Akkor telik be kettőnk végzete.