Dícsérő ének az új hóra

Dícsérő ének az új hóra – Reményik Sándor

Hát újra itt vagy, édes, drága hó!
Beláthatatlan, végtelen fehérség.
Alvóknak takaró,
Holtaknak szemfedő,
Békétleneknek: diadalmas béke.
Alattad nem fáj a virágok szíve,
Alusznak mind:
A nefelejcsek és a margaréták,
Mert fáraszt a virágzás
És jó pihenni jövő tavaszig.
S még jobb talán – örökké.

Hát újra itt vagy, édes, drága hó!
Betöltve minden zeg-zugot;
Az öreg földnek gyűrődéseit,
Tar mezők ág-bogát
Mily fölségesen tudod elsimítni.
Az Egyenlőség bajnoka Te vagy,
A legigazibb és a legnagyobb,
Hozzád képest milyen kontárok mind
A vörösinges ál-apostolok, –
Te győzelmes fehérség!
Ha soká hullanál,
Elfödnél minden embermagasságot:
Dómok, pagodák, piramisok ormát,
S egy mesebeli Münchhausen-lovag
A hóhullásos éjben fát keresve,
Lovát a toronygombhoz odakötné.

Hát újra itt vagy, édes, drága hó!
Súlyod alatt görnyednek ős-fenyők,
De büszkén hordják ezt a tiszta súlyt,
Ne menj el kérlek, maradj még velünk,
Sárrá ne válj az utcák bús kövén,
Vagy ha elmégy: ó vonulj vissza hát
Szűz erdők rejtekébe,
Szakadékok ölén húzd meg magad,
Maradj tisztának messze valahol.
Hogy tudjam ezt, –
S e sáros, véres, gondszürke világban
Tudjak a jó Istenben hinni még!