Hirdetés

Charon

1 perc olvasás

Charon – Reményik Sándor

Napbarnította csolnakos apó.
Megfáradt arcát béke-lobogó:
Hófehér szakáll lobogja körül.
Nem igen búsul s nem igen örül.
Barátságban él éggel és tengerrel,
Változó széllel, ingatag emberrel.
Amint evez, a mozdulatában
Nincs semmi komor, halálos erő,
Szelíd ívben lendül előre, hátra,
S gyémánt esőt perget ezüst hullámra
A holdvilágban a két evező.

Hirdetés

És mégis, ahogy szemben ülök véle
S hosszan nézem, oly különös a képe.
Tán az teszi, hogy egyedül vagyunk,
És mindíg beljebb, beljebb haladunk.
A rév-lámpákra finom pára száll,
Már összefolyik élet és halál.

Túl egy más part, – ködös körvonalak,
S itt velem ez a misztikus alak…
Merre haladunk, hol kötünk ki hát?
Vajjon nem feledték el számba tenni
Az obulust, a holtak rév-díját?


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!