Az örök liften

Az örök liften – Reményik Sándor

A föld öle s a csillagok között
Tornyosul sok-sok világ emelet,
Közöttük az örök lift egyre jár
És halkan búg a Mindenség-motor.

A klinikán, hol tavalyelőtt nyáron
Gyógyultam, – nem volt emelet, csak három,
De köztük is az örök lift haladt…
Két emelet közt egyszer elakadt.
Fagyasztó csend lett, a búgás elállt,
Mintha a Minden szívverése állna,
S a szörnyű csendben messze valaki
Irgalomért és életért kiáltna…

A liften egy orvosnő volt velem,
Derék szorgalmas és vidám leány,
Menyasszony éppen. – Először-utolszor
Akkor néztem meg arcát igazán.
Látva fagyasztó, dermedt döbbenésem,
Ajkán kinyílt egy mókás, bölcs mosoly:
Most, – mondta, – várunk kissé, meglehet,
(Hogy fülelt a sok világ-emelet!)
De aztán, – s megint az a bölcs mosoly –
Fent, vagy lent, – kikötünk valahol.

Igaza volt. Őt levitte a lift
Mélyre, mélyre a föld szintje alá,
Vagy magasra a csillagok fölé.
Engem a földön hagyott, ott, ahol…
De biztatgat egy távoli mosoly:
Fent, vagy lent, – kikötünk valahol.