A postás

A postás – Reményik Sándor

A levelet átnyujtja, s elköszön.
S ahogy búcsúzik, mintha mondaná:
Ami benne van, ahhoz nincs közöm.
Megy, hogy a nyári port, s a tél havát
Lerázhassa a szomszéd küszöbön.
Ahogy búcsúzik, mintha mondaná,
Nem érdekelhet egyéb engemet,
Mint utca, házszám, ajtó, emelet.
Csak kívülről látom a levelet.

Kezén világok iramlanak át.
Szerelmek égnek, és melódiák
Örvénylenek ezer pecsét alatt.
Neki pecsétet törni nem szabad.
A titkok végtelenjén átmegyen
Húnyt szemmel, házról-házra, csendesen.
Mosolyt fakaszt – és nincs érdeme benne.
Könnyet fakaszt – és nincsen vétke benne.
Vihart támaszt – és nem ő támasztotta.
Kegyelmet oszt – és nem ő osztogatta.

Olyan világtól idegennek tetszik,
És mégis olyan emberinek tetszik
E kéz, mely nem tudja, hogy mit cselekszik.