A fügefa

2 perc olvasás

A fügefa – Reményik Sándor

Nem megmondottam-e néked, hogy higyj,
S meglátod dicsőségét az Atyának?

Hirdetés

Higyjek… De ép ez lenne a csoda,
Elindulása minden más csodának.

Ha egyszer megtelnék a kebelem –
Úgy lenne tele, ahogy most üres –

S leborulván, kőhöz sujtva fejem,
Nemcsak szám szólná: Uram, meg ne vess!

Higyjek… – de ha hiába akarom!
Ha nincs bennem, honnan vegyek hitet?

Pedig ez a Te alfád s omegád,
Egyetlen és örök feltételed.

Kinyitnám Neked minden kapumat –
De ha merevek s makacsok a zárak!

Teremts bennem, teremts bennem hitet,
Ha Teremtője Te vagy a világnak!!

Tedd, hogy lerogyjak eszméletlenül
S új eszmélettel virradjak fel reggel –

Le ne peregjen rólam harmatod,
S bár egy rögöt mozdítsak meg hitemmel!

Állok, fügefa, gyümölcstelenül,
De gyümölcstelenségem férge rág –

Te jössz, szigorún int szemöldököd
S megátkozod a tehetetlen fát.

Mivel eddig nem termett jó gyümölcsöt,
Ne is teremjen többé már soha –

Átkod előtt is átkozott volt régen –
S tehetett-e róla a fügefa??!