Hirdetés

„A fáradt vándor”

1 perc olvasás

„A fáradt vándor” – Reményik Sándor

Nem ravatalos szűk szobában:
Ott fent feküdt, a hegytetőn.
Tavaszi szél suhant felette,
Nappal a napfény nézegette,
Éjjel a csillagok, merőn.

Fölötte, a vén almafában
Rügyfakasztón, zendült az élet,
S a himnuszos, mély éjszakákon,
Míg ült szemén az örökálom,
A rügyek hozzá így beszéltek:

„Fáradt vándor, mi fénybe vágyunk,
Hozsannázunk, hogy élünk, élünk,
Virágra várunk és gyümölcsre,
S az Őszre, az ősz, méla bölcsre –
De azért – Téged is megértünk!”


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!