Hirdetés

Egy arckép alá

1 perc olvasás

Egy arckép alá – Pilinszky János

Kihűl a nap az alkonyi grafitban. Tágasságával, mélységeivel a néma tenger arcomba világít. Öreg vagyok Nem hiszek semmiben. Öreg vagyok, lerombolt arcomon csupán a víz ijesztő pusztasága. A szürkület gránitpora. Csupán a pórusok brutális csipkefátyla! Hullámverés. Aztán a puha éj boldogtalan zajai. Vak rovar, magam vagyok a rámsötétedő, a világárva papundekliban. És egyedűl a feneketlen ágyban. És egyedül a párnáim között. Magam vagyok az örökös magányban. Akár a víz. Akár az anyaföld.


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!