ŐSZI REGGEL JÁROK…

ŐSZI REGGEL JÁROK… – Petőfi Sándor

Őszi reggel járok a szabadban,
De hiába nézek szerteszét;
Sűrü ködnek fátyolában a táj,
A toronynak látni csak hegyét.

A természet elhagyott szentegyház;
Nincsen benne buzgó népe már:
A virágok… s hallgat orgonája,
Hallgat a sok énekesmadár.

A természet néma szentegyháza
Fölzajlik még egyszer az idén
– A tavasznak mintegy viszhangjául –
A szüretnek megjövetelén.

A szüret víg, kellemes mulatság.
Gyakran ekkép sóhajtott szivem:
Be szeretnék én is szüretelni,
Mért nincs nekem is szőlőhegyem?…

Most beérném egyetlen gerezddel,
Egy egész szőlőhegy nem epeszt;
Hej, beérném én veled, leányka,
Te legszebb, legédesebb gerezd!

Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. – szept. 8. között