MESSZE ESTEM…

MESSZE ESTEM… – Petőfi Sándor

Messze estem, oh lyánykám, beszédes
Szemeidnek szép sugáritól…
(Szemeidből jóság és vidámság,
E kedves két égi gyermek szól.)

Messze estem tőled, oh, te szép lyány.
Te aranyba foglalt drágakő!
De a nap, hol majd elédbe állok,
Ez a nagy nap nemsokára jő.

Nagy lesz e nap, sorsomat határzó,
Mint Waterloo Napoleonét.
Még király vagyok… kevélyen hordom
Koronámat, a fényes reményt.

Oh, de mi lesz éltem, ha fejemről
Porba hull e drága korona?
Mi lesz akkor éltem?… fájdalomnak
Oceánján a Szentilona.

Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. – szept. 8. között