DRÁGA ORVOS ÚR…

DRÁGA ORVOS ÚR… – Petőfi Sándor

„Drága orvos úr!” szólék eszemhez,
„Látogassa meg csak szívemet;
Látogassa meg, kérem… roszul van…
És gyógyítsa ki, ha még lehet.

Nagy bizalma van szivemnek önben,
Mert ön már többször segíte rajt.
De siessen, kérem, csak siessen,
Még talán elűzheti a bajt.”

És az ész, ez a jó háziorvos,
Nem késett, hanem lesietett,
És megrémült és fejét csóválta,
Meglátván a vérző beteget;

S így kiálta föl: „Fiatalember,
Mit cselekszik ön, az istenért?
Sebe mélyebb s szélesb a Dunánál –
Mért is nem vigyáz magára, mért?

De legyünk csak egy kis türelemmel,
Még talán… talán segíthetek.”
Szóla, és a sebet megvizsgálván,
Abba balzsamot csepegtetett.

„Ah!” felelt a szív, „ön a reménynek
Balzsamát használja?… hagyjon föl…
Kínom szörnyü… gyógyuljak, vagy haljak!…
A reménység sem gyógyit, sem öl.”

Pest, 1845. augusztus