MEDVE, RÓKA, MEG AZ EMBER
MEDVE, RÓKA, MEG AZ EMBER – Móricz Zsigmond
Róka:
Adjon isten, medve koma!
Medve:
Adjon isten, róka koma!
Róka:
Ej be begyes, ej be merész,
Kelmed mindig csatára kész!
Medve:
Bizony nem is ajánlom,
Hogy utamba találjon
Akárki is akadni,
Ha meg akar maradni,
Bundájában, kedvében,
Becses uri bőrében.
Róka:
No, no csinyján, medve koma!
Medve:
Brum, brum, rókát eszem, koma!
Róka:
Hiszen ilyen inci-finci,
Ha kelmed csak meglegyinti,
Rögtön kiadja a párát,
De kend is megleli párját.
Medve:
Soha biz én, az a híjjom,
Nincs ki velem párbajt víjjon.
Róka:
Hát az ember?
Medve:
Hisz én kenddel
Majd elbánok, ha csúfol.
Róka:
Medve koma, kend szúrkol.
Szájjal persze hősködik,
S ha embert lát, megszökik.
Medve:
Tányértalpam,
Lompos farkam,
Hol egy ember, ide vele,
Hogyha kedves az élete.
… Ott jön egy pók két lábon,
Az az ember, barátom?
Róka:
Ez nem ember, még csak lesz,
Ne gyerekre, nagyra less.
Medve:
Itt jön egy sün, lába három.
Ez az ember? alig várom.
Róka:
Ez nem ember, már csak vót,
Alig birja a mankót.
Medre:
Irgum-burgum, mi ez már?
Róka:
Ez az ember! a huszár!…
Isten áldjon medve koma!…
(Elszalad; később találkozik a szaladó medvével)
No, hogy izlett a lakoma?
Medve:
Cudarul, csak ne nevess.
Paprikás volt a leves.
Sose láttam olyan dögöt,
Száz lépésről szembe köpött.
Tilinkóján rám fütyöle,
Most is cseng a fülem bele.
Fényes nyelvét kirántotta,
A szememet kápráztatta.
Megberetvált, beste féreg,
A májamban nőtt a méreg!
Csak nem türöm, az ebadta!
Kaptam magam, elszaladtam.
Félre! Ne állj az utamba,
Mert megeszlek ebb’ a nyomba’,
Kinek van ma halni kedve’?
Én vagyok a mérges medve.
