Hirdetés
Hirdetés

Egy táncvigalomban

Egy táncvigalomban – Madách Imre

Ismértem nálad szebbeket, leányka,
Hajoltak hozzám nálad jobbak is,
Nem bírhatlak s nem vágyom birtokodra,
Mi, jól tudom, kiábrándulni visz.

Mi vonz hát mégis oly hévvel tehozzád,
Mért fáj, ha másért ver szived talán,
Mi káprázat reng gyöngéid felett is? –
Megígézél bizonnyal, kis leány.

Átengedem magam a bűvöletnek,
Fénymámor, illat, kéjjel élvezem,
E termen és e kedves szemeken túl
Idő, világ ne létezzék nekem!

Húzd, húzd, cigány! fáj bár, de mégis édes
A hang, melyet lelkemből vonsz elő;
Mi ott szenderge titkos sejtelemként,
Vonód alatt az mind életre jő. –

Zenédben egy küzdő szívnek világa,
Örömsikoltás, elhaló sohaj,
Egy jobb szellemvilág visszhangja rendül,
Lágy olvadó bú és vad csatazaj. –

Majd a zenére a tánc is megindult,
Karomra fűzöm a kedves leányt,
Önérzettel, büszkén vezetgetem fel,
Mint az erős tő a lengő virányt.

Hozzám hajol, majd pajkosan meg elhagy,
Körüllebeg epedve, csintalan, –
Dac és békűlés, féltés és enyelgés
Felváltva reng a tánc hullámiban.

Majd érzem szíve gyorsuló verésit,
Lélekzetét, – karomra dűl a lány,
Hozzám szorítom, s pörgő őrületben
Ég, föld enyész, őt ölelem csupán.

Ha az igézet végre elenyészik,
Fény, illat és zene kihal, eláll,
S a köznapi világ néz újra rám le,
A költőitlen reg sugárinál:

Képed, leány, egész kéjjel marad fel,
Minél tán nem több szűd bírása sem –
S menten marad mégis minden salaktól,
Mi a bírást követni kénytelen.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!