Candida

3 perc olvasás

Candida – Madách Imre

Én szebb Julimnak lantolom,
Míg élek, diszeit. – – –
Verseghy

Hirdetés

Énekelve M. Ninának Madách Imre által 1839.
(Merengések)

Ah, százszor jobban imádnám
A természetet
Ő ha hintne szép szemével
Arra életet.
Tóth Lőrincz

Lányka! Lányka eloroztad
Érted érző szívemet,
Lányka, lányka elragadtad
Egyedüli üdvömet.

Benned éle csak reményem
Éltető szövétneke,
És szemedben a menyeknek
Égsugáru képzete.

Égszemedbe leltem üdvöm
Égszemedbe kínomat,
Veszve mindez és ezekkel
Egy-egy éltem elszakadt.

Ő adá mit orza aztán,
Tőle birtam éltemet,
Elhagyott a nap, füszál, én
Vesztve benne létemet.

Hunyj nagy ég el és szakadj le.
Hunyt napod s a dőre kincs.
Mért virúl a nyár koránya,
Szép virága néki nincs.

Gyászba hajh, te szép világ ha
Minden ott a sír ölén,
S veszve véle a dicsővel,
Mit kivűle bírtam én.

Sírba hát a sírba véle,
Hol reményem elveszett.
Mind enyésszen éltem, üdvöm
S fényljen ő – ki megvetett.

Nem mondám e kebelbe
Mi nagy a fájdalom.
Vörösmarty Mihály

Imám szivembe két
Oltárra áldozám,
Szerelmem ége itt,
Amott dicső hazám.

Ezeknek adtam én
Utam virágjait,
Ezeknek érzetim
Tüz adta vágyait.

Jövőmbe csillagom
Hazám egében állt,
Viharba partokat
Szívem tüzén talált.

Leorzva most a hon,
Le véle képzetem,
Törött reményemet
A sírokon lelem.

Fiadnak életet
Adál te szent hazám,
Ez éltet oly dicső
Sirodra áldozám.

Leányka! édenem
Szemedbe lestem én,
Odadni üdvömet
Tenéked, égi kény.

Leányka, elhagyál
De menyt adál nekem,
Mi dőre áldozat
Ezért bus életem.

Ő az, ő az! hunyj el éltem,
Amit vágytam és reményltem,
E szűk hant már elnyelé.
Kisfaludy Károly

Álmodtam egykoron dicső
S mi égi álmokat,
Mivel sugárzva akkoron
Mosolygni láttalak.

Felébredék – s hogy esdtem én
Ez álmot, újra haj! –
Szivembe bú keserv nem ült,
Se vészt hozó sohaj.

Az álom újra üdvöket
Menyet hozott nekem.
Öröknek esdtem álmomat
Öröknek édenem.

Virágjaim hajad között
Virulni láttam én,
S magas sugárba csillagom;
Szivem dicső egén.

De elrepült, s orozva áll
E szűnek üdve már,
Keblem, keserve tengerén
Reményt sosem talál.

Virágjaim hajába még,
De hajh, menyasszonyom
Csak egyedűl a bús, setét
Sírokba láthatom.

S az álmot újra esdem,
Hogy az örök legyen,
S nyugalmat ott találjak én
A bús enyészeten.