Hirdetés

Ódon, ónémet, cifra óra

Ódon, ónémet, cifra óra – Kosztolányi Dezső

Ódon, ónémet, cifra óra
áll a szekrényünk tetején,
szálló korok bölcs bámulója
közönyösen tekint felém.
Aranycirádás, pici tükrén
még mosolyog a rég letűnt fény,
de már nem úgy, mint hajdanán,
mert ő ütötte el az éjfélt,
mikor meghalt a szépanyám,
fehér, mosolygó szépanyám.

Már nem vakít ragyogva többet
a sápadt alt-Wien-porcelán,
parókás, farsangos időknek
parfümjét leheli reám.
Nehéz, tömjénes, cukros illat,
a lelkemig fáj, szívemig hat,
s a múltat visszaálmodom,
hogy ez aranyló óra mellett
az apám játszott egykoron,
apám nevetgélt egykoron.

Ha künn az alkony álmokat hív,
cseng-bong a titkos, méla hang,
és babonásan átmorajlik
a dallamos üvegharang.
A zúgó ércgyűrűn fölébred
valami szunnyadó kisértet,
s szellem-szaván dalol, dalol,
mint hogyha egy halk, bánatos hang
beszélne a sírok alól,
felelne a sírok alól.

A régi óra egyre jár csak,
mint egy tipegő nénike,
köröttem árnyak, éji árnyak,
szemem könny és köd lepi be,
mert félve sejtem, érzem-érzem,
hogy elsápadnak majd egy éjen
az apró arany-angyalok,
s ez óra veri el az éjfélt,
ha majd egy éjjel meghalok,
ha egyszer én is meghalok.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!