Hirdetés

Ó a rémséges őszi éjszakák

1 perc olvasás

Ó a rémséges őszi éjszakák – Kosztolányi Dezső

Ó a rémséges őszi éjszakák!
Mikor fagyosan fojt a sűrü köd,
s távol boszorkányégetők gyanánt
kuksolnak a vén gesztenyesütők.
Ó temetős, magányos őszi éjek!
A fázó lélek önmagába réved,
s a lámpa kétes, kancsal lángja bolyg,
mint őszutói, sápadt, lomha hold.
Minden helyütt csak éj, kisértetek,
örök homály, nem ismert, szörnyü tenger,
miben az ember sírva hentereg
vérző szemekkel, megkötött kezekkel.
Ó elhagyottság, őrjítő magány!
Árnyékcsaták a szoba vén falán,
megvert remények rongyos serege,
titokzatos, síró halálzene.
Ó átkok átka, pokoli zavar,
szerelmesek halódó sóhaja.
Ó szörnyű perc, mikor egymásba mar
az ember és az éjszaka.



Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!