Kék virágok közt

Kék virágok közt – Kosztolányi Dezső

Hogy búsan a vonatra szálltam,
lenn volt az éji szürkület,
és a sötét mezőkre nézve,
szóltam: „Mi rossz tenélküled.”

Nappal van… A vasút a rétet
ujjongó kedvvel futja át,
friss illat árad messze-messze,
körül virágzó tarkaság.

A szélbe kék virágok ingnak,
s én tőlük félve kérdezem:
„Kék lányszemek, kéklő virágok,
felkelt-e már hű kedvesem?”

A kék virágok integetnek:
„Most kel fel épp hű kedvesed,
rád gondol és a szíve úgy fáj,
szemei könnytől nedvesek!”