Hirdetés

Ábrándjaim, ti…

1 perc olvasás

Ábrándjaim, ti… – Kosztolányi Dezső

Ábrándjaim, ti lángoló rakéták,
repüljetek az éjszakába szét
és húzzatok fénysávot gyászmezén át!

Hisz oly sötét, kietlen így a lét,
és más világosság nem kell ma nékem –
Cikázzatok, mint hajdanába, rég.

A hír fagyos sugárát összetépem,
derítsd te föl, borongó éjszakám:
szétpattanó tűzbimbóm, fényes ékem!

Gyöngyös sugárzást ontsatok ma rám,
ragyogjatok, mint száz izzó csodás nap,
s szikrás korommal bukjatok alám.

Míg vázatok tünékeny lángolást ad,
csak álmodom, és nem törődöm én,
hogy ott hevertek majd a porba másnap…

Sötét az éj, de lángár gyúl fölém,
foszoljatok pompásan semmivé hát
a végtelen sötétség zord ölén,

Ábrándjaim, ti lángszinű rakéták!


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!