A SZEGÉNY KISGYERMEK PANASZAI

A SZEGÉNY KISGYERMEK PANASZAI – Kosztolányi Dezső

Mint aki a sínek közé esett…
És látom Őt, a Kisdedet
A doktor bácsi
Múlt este én is jártam ottan
Ó, a halál
Még büszkén vallom, hogy magyar vagyok
Azon az éjjel
Már néha gondolok a szerelemre
Az iskolában hatvanan vagyunk
Mostan színes tintákról álmodom
Ti, akik zárt ajtók előtt szepegtek
Ó, hányszor látlak mégis bennetek
Este, este…
Mikor az este hirtelen leszáll
A kis mécs
Mi ez, mi ez?
Én félek
Ódon, ónémet, cifra óra
Lánc, lánc, eszterlánc
Akárcsak egy kormos szénégető
Apámmal utazunk a vonaton
Egy téli délben
Anyuska régi képe
Szegény anyám csak egy dalt zongorázik
Én öngyilkos leszek…
A rokonok
Öreganyó
Halottak napján
Miért zokogsz fel oly fájón, busan
A játék
Mély éjeken hányszor nézlek, te Térkép
A kis kutya
Úgy élünk együtt, két kis idegen
A rút varangyot véresen megöltük
A kis baba
Féltizenkettő
Künn a sárgára pörkölt nyári kertben
Ez a beteg, boros, bús, lomha Bácska
A napraforgó, mint az őrült
Szemem gyakorta visszanéz
Ott az a vén, vidéki gyógytár
A patikának üvegajtajában
A rosszleányok – mondják – arra laknak
A délután pezsgett a poros utcán
Az első ősz
Ha néha-néha meghal valaki
Egyszer pedig magamba mentem
Kip-kop, köveznek
Az áprilisi délutánon
Mi van még itt?
Milyen lehet az élet ott kivűl?
A délutánoktól mindig futottam
Jaj, az estét úgy szeretem
Ilyenkor a szobánk, mint a sziget
A sakk
Oly jó ébredni
A húgomat a bánat eljegyezte
Nagy társaság
A nagyanyámhoz vittek el aludni
Fényképek
Gyakran megyek el most halotti házak kapujánál
Jaj, hova lettek a zongorás estek
Másként halálos csend és néma untság
Menj, kisgyerek