LYÁNY ÜLT…

LYÁNY ÜLT… – Kölcsey Ferenc

Lyány ült a hold fényében,
     Felé ment a legény,
Lyány függve kétségében,
     Örömben úszva én,
Várt és körűltekintett,
Meglát, remegve intett,
     S elömlék kebelén.

„Lyány, ó leány ha csenddel
     A másik éj is int,
Lopvást, lopvást jövend el
     A boldog pár megint!”
Nem szólt, csak elpirúla,
Mosolygott s rám simúla,
     S csókokkal öszvehint.

„Menj ó legény, röpdeznek
     Hajnal fúvalmai,
S ott benn fölébredeznek
     Anyám s leányai.
Jöttem, de szívszorúlva.”
S zengtek, de rám borúlva,
     Búcsúszót ajkai.

Itt állok a szabadban,
     A nap csendben jön fel,
Az árnyas boltozatban
     Csalogány énekel;
S mélyében kebelemnek
Szelíd dalok teremnek,
     S szívem dobog s tüzel.

Álmosd, 1815. január 1.