Hirdetés

Tőrbeesésem

Tőrbeesésem – Katona József

Visszagondolás

A záporeső
megszűnt, s a leső
   liget jelel
   néma jellel
     egy szirti boltozatot;
de bájjal telve
kezem emelve
   egy helyt álltam
   és csodáltam
     a piros alkonyatot.
A szép Természet
felett tenyészett
   balzsam szellő-
   ártol tellő
     Mejjem elnehezüle;
a Nap – lankadó
dörg közt – haladó
   halmos pára
   bíborára
     már feküdni készüle.
Némult a nappali
zaj; s az esthajnali
   fényt lebbentő
   pont serkentő
     dallára várt a berek;
hogy las fúvalmok
közt a zöld halmok
   visszhangitol
   mint locspitol
     a Réteknek friss erek.
Csak a Falevél
s a Kunyhófedél
   ama tájon
   a lapályon
     hullatá még a nedvét;
s a magát rázó
Napba szikrázó
   térünk földe
   locskos zölde
     mutogatta végkedvét.
Igy álltam én itt,
szivem szirénit
   mind-mind jobban
   gyújtván, Jobban
     tartva levett kalapom;
s az imádságon
hallván, egy ágon
   két szerelmes
   madár kell’mes
     énekét mohon kapom.
Lassún reszkete
flótám szellete
   a levegő
   közt lebegő
     táncin a szúnyogoknak;
s a majd felzendűlt
prücskök közt csend ült
   óriási
   elnyúlási
     alatt az árnyékoknak.
És ime! Akkor
csalák e gyakor
   andalgások
   visszhangzások –
     akkor csalák őt elé;
midőn az ajtó
nyílván, sohajtó
   sarkán, verő
   szivem merő
     olvadásig tüzelé.
Az Est hallgatott,
a Fuvallat ott
   megállt: tőllem
   ész, mellőllem
     a világ elreppene;
s még csak egy orkán
visító torkán
   se volt büszke
   úgy egy üszke,
    hogy megsemmisitene.
Kis küszöbében
megállt, s szemében
   mosolyogva
   majd ott fogva
     pirúlt el a Fényt-adott:
s a Láthatáron
alol, ziháron
   mordúlt még el
   a Zaj, s ezzel
     én s a Nap – lelankadott.


Iratkozz fel hírlevelünkreNe maradj le a legújabb tételekről!

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!