DENEVÉR-HANGOK

DENEVÉR-HANGOK – Kaffka Margit

Füstlehelettől, vonatok zajától
Messzemaradó szép völgyi lakot,
A nyárfás, kicsi házat, –
Mondd, láttad-e már?
– Míg szertezilálta előtted a távol,
Súgtad: A boldogság lakhatik ott!
Ím, vaskerekek nyomában a bánat – – –
Egy sóhajod volt-e: „Beh kár!”

Ismerős kéz vonása egy levélre
Fakón kúszálta a nevedet.
S mégis, – tán ott rejtőzköde benn
Engesztelő szerelem. – – –
Engesztelést h’jába remélve
Futosó lángok játéka ha lett,
Mondtad-e remegéstelen:
„Immár nem ismerem!”

És járva, tolongva az idegen árban,
Egy mély tekintet nem szállt-e feléd?
S egy kar, – biztos, erős,
Kínált-e valaha támaszt?
Szertebolyongtál úgye, hazátlan?
És megnyugovást úgy-e ígért?
S te, – szólva – „Az út sietős!”
Hidegen eltaszítád azt.

Nem hallod-e, magános éjszakákon
A mult száműzött percei hogy zokognak – – –
Kisértet álom völgyí romoknak
Megmutatja az üszkét – – –
Reszkess! – Megújra visszajár az álom,
Megölt betűk izzón ragyogni fognak
S igéretteli pillanatoknak
Árnya gyötreni fog még!

1903