A KÉTSÉGBEESETT

A KÉTSÉGBEESETT – Kaffka Margit

– Li Y Han –

Ó, könnyek, bánat, esengés, ima!
És újra panasz! Mindig könnyek, könnyek!
Én boldogtalan, mi lesz már velem?

Alig érzem a nyár langyos éjszakáit,
Már tél huzódik a vidék fölé,
Már jön a tavasz nedves, esős szele.

Megint húznak a vad hattyuk felettem,
Szívem tele kínnal. Ó hányszor, hányszor
Láttalak jönni-menni, bús madarak!

Elvirulnak céltalan a krizantémek…
Szegény virág, – én – megvetett, nyomorult!
Senkinek sem jő kedve leszakítni?

Örökké ablakomban ülök és várok.
– Még mindig nincsen a nappalnak vége?
Finom eső áztatja a réteket.

Halk saruján az alkonyat leszáll;
Gyöngéden öleli a földet az éj…
Bennem minden, mint tegnap, úgy marad.

1913