Tonuzóba sírja felett

Tonuzóba sírja felett – Juhász Gyula

Abádi rév táján ha jártok
Tarajos felhőrom alatt,
Mondjatok valami fohászt ott,
Hogy lenn nyugodjanak!

Ez a fohász oly mélyből jöjjön,
Mint ezer esztendő maga,
Lélekből, mely borong örökkön,
Mert leszállt csillaga!

Lélekből, amely egy velük,
Kik párosan ott alszanak,
Tonuzóba, a gőgös ük
S felesége alant.

Mert ősi hitükért vesztek ők,
Mely öreg, mint e kehes világ,
Vén, mint őserdők, legelők
És az örök csirák.

Abádi rév táján ha jártok,
Mondjátok el az ősi fohászt,
A fohászt, amely nem búg homályban,
Mint ódon orgonák.

A fohászt, amely lélekből buggyan,
Mely süvölt, harsog és dadog,
Melyre Kelet taníta hajdan,
Néhai magyarok!