Hirdetés

Shakespeare halála

2 perc olvasás

Shakespeare halála – Juhász Gyula

Az Arany Szarvas zöldes udvarában,
Hová a gond, bú senkit sem kisér,
Az esti órák víg kompániája
Nézi: hogy száll az áprilisi éj.
Előttük az Avon szürke vize ballag
S a parton bókol szürke fűzfasor,
De színeket lop a szemükbe lassan
S tündéri tájat bűvölget a bor.
S a kora tavasz és a késő mámor
Olyan, miként, ha hárfa pengene
És elfeket elrejtő lenge fátyol
A távol Ardenn erdeje.

Kilenc az óra. Ő lép most be éppen,
Tar homlokán lámpák derűje leng
S egy végtelenség mosolyog szemében,
Kék ibolyák, kék ég, kék tengerek.
Nyugodt gesztussal, mint aki leinti
A vágyakat már és a gondokat,
Leül szelíden s vígan emelinti
A serleget, mely kedvet s álmot ad.
Beszélni kezd. Hogy mily békés az este
És mily szelíd ez április hava.
Hamlet fiáról szól, kit nem felejthet
S fölsír mély gordonkaszava.

A tiszteletes elteszi a kártyát,
Az öreg bíró fapipára gyújt.
Mind Vilmos mester ajkait csodálják
És cseng a szó és visszacseng a múlt.
S a mester egyszer csak a földre réved
És hirtelen szívéhez kap keze
És szemei, ez áldott, drága fények,
Mint a kilobbant fáklyaláng szene.
„Mi az barátom?” – kérdezi a csaplár
És hangja, mint hordók szádája zeng.
Ő asztalára hajtja sárga arcát
És szól:
             „A többi néma csend.”


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!