És lassan mindent…

És lassan mindent… – Juhász Gyula

És lassan mindent elhagy a szívem
És lassan minden elhagy engemet
És búcsúzó lesz mindenegy napom
S a társak tőlem mind messzire válnak

S az én utam magányba tér örökre.
S akikkel múló volt találkozásom,
Azok örökre a lelkemben élnek
S az örömök és bánatok zamatja

Mind ajkamon van, mint örök virágméz
És lassan mindent elhagy a szívem
És a magányom teljesteli lesz
Hervadt dicsőség koszorúival

S virágaival hervadt szerelemnek.
És lassan minden, minden e magány lesz
És e magányban mindent föllelek már.
S világgá tágul az örök magány!