Episztola Dutka Ákosnak

Episztola Dutka Ákosnak – Juhász Gyula

Hallgatsz, mivelhogy zajt vertek körötted
Öreg szívűek és idétlenek,
Kik nem látták az embert és a költőt
(És benned ember és költő oly egy)
A dalokat, amelyek finomak,
A sebeket, amelyek nem beszélnek.
Hallgatsz, mert a világ olyan zajos
S mert legszentebb melódiánk a Csend,
A szűzi Csend, amely mienk csupán,
Akiknek a szívében dalok élnek…

Be irigyellek, te nagy hallgató,
Be szép lehet a csended és magányod,
Melyet új világ álmát álmodó
Szép gyermeked boldog sírása ver föl
S a szerelem szent némasága tölt el.
Ez a magány és ez a csönd az áldott,
Ebből fakad az új harc és az új dal.
Mert lesz – ugye mi tudjuk? – lesz idő,
Mikor a magyar bánat és magyar dal
Erőre kap és marseillaise-be csap.

És gyermeked – akit csókoltatok –
Nem kénytelen hallgatni csak s szeretni,
De élni, merni fog! Addig szeressünk
És hallgassunk! Téged pedig ölellek,
Jó bort kívánok és robotok árán
Derűs vasárnapot… Már itt az ősz
S az őszi bánat a mi évadunk,
– Oly rokon az ősz és a magyar bánat –
S te is dalolni fogsz! (Oly szép az élet,
Még sok bús alkony vár, sok új öröm,
Oly szép az élet!) Ó dalolj nekünk!