Az olajfák hegyén

Az olajfák hegyén – Juhász Gyula

Ki eddig árva egymagamba rogytam
Fenséges és szemérmes bánatomban,
Ma búmat, mint szent zászlót lengetem meg
Testvéreim, sok büszke ezredemnek.

Eddig sötét szememben kárhozat volt,
Mely a derűs tavaszban elbitangolt,
Ma gyászom Fárosz, mely ragyogva ontja
Örök lángját szemekbe, csillagokba.

Ó eddig tört szívemben, mint a poklok,
Egy óriás és titkos kín borongott,
Most, mint a néma, tiszta Lethe habja
Elárad, a világ szívébe halva.

Kikért szenvedtem, kiktől messze éltem,
Megélik éltem, értik szenvedésem.
Utolsó vacsorámnak bús borától
Ma egy világnak fájó lelke lángol…