Ádám halála

Ádám halála – Juhász Gyula

A rögön ült s a csillagokba nézett,
Melyek az Édenkertben is ragyogtak,
Ó, messze, távol, gyönyörű igézet
És érezte, hogy már nem látja holnap.

A verejték ült fáradt homlokára,
Mely egykor az üdv fényében derengett,
Már közeleg a bokrok közt halála,
Mint az angyal, ki elvevé a kertet.

A szelíd Ábel hívja nyugovóra,
Ki a komor Kainnal egy a földben
S míg tekintete a mezőre röppen,

Eszébe jut az első boldog óra,
Mikor Évának a szemébe nézett
És érzi: ez volt a vég és enyészet!