Tidmann úr

Tidmann úr – József Attila

(Ó dán népballada)

Korán reggel, hogy kélt a nap,
Tidmann úr öltözik ágya előtt,
csinos ingét veszi, nézi magát.
Ez tetszik a süderieknek.

Csinos ingét veszi, nézi magát,
szép, zöld volt rajta a selyemkabát,
kecskebőr csizmája, abba bújik,
ez tetszik a süderieknek.

Kecskebőr csizmája, abba bújik,
csatolja aranyos sarkantyúit,
a süderharde-i thingbe úgy megyen.
Ez tetszik a süderieknek.

A süderharde-i thingbe úgy megyen,
szabad parasztokon hogy adót vegyen.
Minden eke után hét véka rozsát.
Ez tetszik a süderieknek.

Minden eke után hét véka rozsát,
a makkos erdőből negyedik kocát.
Fölálla erre az öreg.
Ez tetszik a süderieknek.

Fölálla erre az öreg.
Közülünk senki nem adja meg.
S mielőtt az adót odafizetjük –
ez tetszik a süderieknek.

S mielőtt az adót odafizetjük,
a thingbe’, férfiak maradjunk együtt!
Ti süderharde-i parasztok, álljunk karikába!
Ez tetszik a süderieknek.

Ti süderharde-i parasztok, álljunk karikába,
Tidmann urat élve nem viszi lába!
Az első ütést az öreg ütötte.
Ez tetszik a süderieknek.

Az első ütést az öreg ütötte,
vele Tidmann urat a földre ütötte.
Ott hever Tidmann úr, vére ömölhet,
ez tetszik a süderieknek.

Ott hever Tidmann úr, vére ömölhet,
szabadon jár eke fekete földet,
szabadon járja a koca a makkost.
Ez tetszik a süderieknek.