Radu BoureanuA vörös ló

Radu BoureanuA vörös ló – József Attila

Vártam egy fekete dombon
hogy jöjjön valahonnan; a harangszerű
ég alatt, mely már alámerűl,
vártam egy fekete dombon.

Mint fény, mely láthatatlan sziklatömbön át
folyik a mindenségben, lassu folyásban
megnyalta magát,
s mint égitest, ha kél
s keresztül az űrön hazug hallgatást cserél.

Ugy hullt le, mint óriási gyöngytömeg,
nem szólt földi szót. Kerek
csípője alatt két vörös láng
lobogott, mint két vörös szárny.

Nem tartottam elébe, mint ősi mondákban
nagy parazsas tálakat, hogy hörpintse ki.
Szemén nem volt vaksi, testén nyomorék,
takonykórja sem volt neki.

És tovaszálltam,
csillagok közt, melyek nagyobbak a földnél,
amelyen álltam.
Estek az utunkba halott csillagok,
láng-szárnyától újra mind föllobogott.

Hiába kopogtam azután
álmok kapuin – mily kékek, nehezek! –
nem zörrent egy pánt egy kapufán,
nem nyilt egyetlen álom se meg.

Hullócsillagok tánca keresztlett az égen,
egy világ sülyedt mocsárba valahol zajtalan
s én fölébredtem egymagam
a harang alatt, melyet nehezültebben vont merülni a mély,
a vörös lovat elemésztette valamerre az éj
és fölébredtem, mint levele fosztott terebély
egy fekete dombon.