HIVOGATÓ

HIVOGATÓ – József Attila

Röpül a rigó, röpül, megáll, lebukik a tó közepe fölött éppen,
Növény várja tárt szirmokkal, levelei elsimulnak a víz szinében –
Itt fáj, itt fáj – beszéli a hullám, azután elcsendesül szépen.
Most már síma a felület, nyughatnak rajta a pártalan szeretők remegései,
De azért csak mondják: Gyere már, gyer ide ki,
Ne mosolyogj, mert szél ered, aztán ha föléhajolsz és belenézel, a tó is
  megtréfál majd téged.
Gyere, gyere, majd meglátod, szép erős fiatalember áll ki a parton teelébed,
Teleszívja magát kékkel, a bokrot frissiben átugorja,
Tenyerét a vizbe meríti, domború mellét is meglocsolja,
Aztán szerszámját fölemeli, jóhangú csengőket kalapácsol,
A halak a partra jönnek, ott csillognak az ő dalára –
Sok csengőt csinál s egy marékkal belekötöz majd a hajába.

1926. márc.