HÍD ALATT

HÍD ALATT – József Attila

Patkány, szeretlek: tégedet szerelmes,
Vad csatlósként a Vágy azon űzet,
Hogy párod összemard, ha nem figyelmez.
És szabad vagy, nem mint a félszüzek,
Kik súnyi koldusként az ékszerekhez,

Ragyogó csókhoz fűzik lestüket
S éjjel reszketve gyújtnak tolvaj-lángot,
Sovár-lihegve pusztító tüzet:
Fegyencmunkában izzadnak majd – pállott
Szív lelküket, pállott ágy testüket

Verejték-vérrel marja meg, mint áldott
Lány vitriollal hűtlen kedvesét.
Patkány, szeretlek: mindazt megcsinálod,
A csókcsodát, mi tőlem csak beszéd.
Nem asszonyom volt s fáj, hogy messze szállott,

Mint loholó bolond előtt az ég,
S égő rózsát csókolnom bús karomra,
– Veszett ebként, mely rágja friss sebét -:
Ölelni vágyja s nem hajt irgalomra
(Bakó ha méri ártatlan fejét).

Patkány, szeretlek s nemsokára jobban,
Ha megfulladtam s lakmárzol setét
Szemű pároddal rothadó husomban.

1923. máj. 14.